TATTOOLÓGIA

Szerző: Timár Márta

Bevezető

A következő rovat főszereplője különösen közel áll hozzám, ezért számomra kiemelt öröm, hogy bemutathatom őt.

Timár Márta 15 évvel ezelőtt tolmácsként lépett be a Red Lion Tattoo Circus világába. Azóta a társam és tanácsadóm a vállalkozással és az Inkcontrol-lal kapcsolatos ügyekben. Emellett tattoo coachként segíti az ambiciózus kollégákat szakmai útjukon. Pontos meglátásait pszichológiai tanulmányai is megerősítik.

Az alábbi írás a szakdolgozatának egy részlete, amelyet azzal a céllal közlünk, hogy a magyar tetováló szcéna kollektív tudásába beemeljünk egy eddig hiányzó, de szükséges anyagot.

Szeretettel fogadjátok a Tattoológia-sorozat első részét.

Otte

⸻

A tetoválás motivációja és eredete

A pszichológia egyik központi kérdése az emberi viselkedés mögött húzódó motivációk és mozgatórugók feltárása. Miért fordítunk hatalmas energiát bizonyos cselekvésekre vagy célokra, míg mások szinte egyáltalán nem mozgatnak meg bennünket? Az emberi gondolkodásról és viselkedésről nem tehetünk általános megállapításokat a motiváció figyelembevétele nélkül. A motiváció összefoglalóan olyan komplex jelenségként írható le, amely cselekvéseinket hajtja.

A tetoválás szó a tahiti „tatau” kifejezésből ered, amelynek jelentése: „megjelölni”, „megjelölést hagyni”. A tahiti mitológia szerint a teremtőisten, Ta’aroa két fia tanította meg az embereket a tetoválás szent, művészi gyakorlatára. A tetoválásokat magasan képzett sámánok (tahua) végezték vallási rítusok részeként.

A testdíszítés és a tetoválás kétségkívül az emberiség egyik legősibb kulturális gyakorlata. Történeti és régészeti bizonyítékok támasztják alá, hogy a tetoválás már az ókorban is világszerte elterjedt volt. Az Antarktiszt kivéve minden kontinensen megtalálható volt az ősi kultúrákban.

Egyes kultúrákban a nőket termékenységük fokozása, a túlvilágra való biztonságos átlépés, spirituális erő kifejezése vagy a férfiakkal való egyenrangúság szimbolizálása céljából tetoválták.

Kultúrától és kortól függően a tetoválások jelölhették a felnőtté válás rítusait, társadalmi státuszt, harci érdemeket, származást és csoporthoz tartozást, valamint a termékenységi és természeti erők befolyásolásának eszközei is lehettek.

Tahitin és Polinéziában az Aori harcosok a hatodik rang elérésekor kaptak tetoválást, amely a teljes jogú harcos státuszt jelezte.

⸻

Régészeti és történeti bizonyítékok

A tetoválás gyakorlata nagy valószínűséggel már a felső paleolitikumban jelen volt. A legkorábbi nyomok közé tartoznak a willendorfi Vénuszon található jelölések, amelyeket egyes kutatók tetoválásszerű mintáknak értelmeznek. Julius Lips szerint a tetoválás a testfestésből fejlődött ki. Régészeti leletek arra utalnak, hogy az emberek vörös okkerrel festették be halottaikat vagy csontjaikat a temetés előtt. A bőr mintázására szolgáló agyagpecsétek – amelyek már a jégkorszakban is ismertek voltak – szintén ezt a fejlődési irányt támasztják alá. Hasonló eszközök ma is megtalálhatók a Gran Chaco térség egyes törzseinél.

A bőr átszúrását kezdetben kőből, csontból vagy bambuszból készült eszközökkel végezték. A hegek esztétikai kiemelése érdekében hamut, földet, salétromot, gyantát vagy kormot dörzsöltek a sebekbe, hogy megfelelő gyulladásos reakció alakuljon ki.

Arquel Baganet forgó mechanizmussal ellátott varrótűt fejlesztett ki, amely jelentős technológiai előrelépést jelentett. Samuel L. Riley elektromos tetoválógépének feltalálása óta a tetoválás gyorsabbá és kevésbé fájdalmassá vált, mivel a gyulladásos reakciók nagyrészt elkerülhetők.

Ősi szobrokon és domborműveken – például a benini bronzszobrokon – látható függőleges hegek egyértelműen tetoválásokra utalnak. Óceániában a tetoválás a mai napig a mindennapi élet része. Az obigurok és a spártaiak esetében is dokumentáltak heges és tetovált jelöléseket.

Az athéni Nemzeti Múzeumban található egy Kr. e. 13. századból származó festett gipszfej, amelynek pontmintái valószínűleg tetoválásokat vagy tetoválásszerű testfestést ábrázolnak. Egyértelmű bizonyítékok találhatók az uruki és eridui agyagidolokon (Kr. e. 4. évezred), a hasszunai kerámiákon (Kr. e. 5. évezred), valamint a British Museum egyik vázáján, amely csuklón és lábon elhelyezett tetoválásszerű jeleket ábrázol.

A Kr. e. 4. század előtti altaji múmiákon csuklótetoválásokat fedeztek fel. Joan Fletcher szerint az ókori egyiptomi nők esetében a tetoválások a terhesség és a szülés során védelmi amulettként szolgáltak.

⸻

Múmialeletek és kulturális jelentőség

A tetoválás időbeli mélységének feltárásában kulcsszerepet játszanak a régészeti leletek. Tetovált, mumifikálódott emberi maradványokat világszerte találtak: Amerikában, Grönlandon, Szibériában, Nyugat-Kínában, a Fülöp-szigeteken, Afrikában, Európában, Mexikóban és az Andokban. Számos korai felfedezés azonban még a modern régészeti módszerek előtti időszakból származik, ezért dokumentálásuk hiányos.

Ezek a kivételesen jó állapotban fennmaradt testek értékes információkat szolgáltatnak az egykori életmódról, egészségi állapotról, környezetről, halálokokról és a tetoválás gyakorlatáról. A radiokarbon vizsgálatok alapján Kr. e. 3250 körül élt jégember, Ötzi jelenleg a legidősebb ismert tetovált ember. Korábban a dél-amerikai Chinchorro-múmiákat tartották a legrégebbinek, de ezek legalább 500 évvel fiatalabbak.

Megállapítható tehát, hogy a tetoválás már nagyon korai társadalmakban is jelen volt.

A Gornij-Altaj térség nomád kultúrái (Kr. e. 1. évezred vége) különösen híresek szerves anyagaik kivételes megőrződéséről. Fafaragások, textíliák, ruházat, nyergek, lószerszámok és szőnyegek maradtak fenn. Tetoválásaik is rendkívüliek: egyesek szabad szemmel is láthatók, mások csak speciális technikai eljárásokkal.

Öt sírból hét múmiát emeltek ki, amelyek tetoválásai kizárólag állatmotívumokat ábrázolnak. A paziriki szkíta tetoválások nemcsak a korabeli művészetet tükrözik, hanem az ember és állat közötti metaforikus kapcsolatot és egy komplex szimbolikus rendszert is. Ezek a tetoválások a Kr. e. 2–3. századra datálhatók.

Ikonográfiai elemzések segítségével történelmi események – például nomád háborúk vagy a makedón hódítás – is rekonstruálhatók a tetoválások alapján.

⸻

Rituális, gyógyító és pszichológiai funkciók

A múmiákon található tetoválások elhelyezkedésének és típusainak vizsgálata különösen hasznos a funkcióik megértésében. A jelenlegi kutatások szerint a tetoválások rituális és gyógyító célt is szolgáltak. Etnográfiai és paleopatológiai adatok arra utalnak, hogy sok tetoválás terápiás eljárások része volt.

A tetoválások feltérképezése lehetővé teszi a korai gyógyászati gyakorlatok és a „spirituális orvoslás” megértését, mivel a hagyományos orvoslás szorosan összefonódott a természeti és hitrendszerekkel.

A születéstől a halálig szükségletek, késztetések és motivációk kísérnek bennünket. Bár megnyilvánulási formáik felnőttkorban változnak, alapjuk stabil marad. A korai filozófusok szerint az emberi viselkedést az örömelv vezérli. Epikurosz a fájdalom elkerülését tekintette az élet egyik fő céljának.

A modern pszichológiában is központi szerepet játszik a fájdalomkerülés. A tetoválás gyógyító rítusként való értelmezése segít megérteni, miért vállalták az emberek tudatosan a fájdalmat. A tetoválás „gyógyszerként” szolgált: segített eligazodni a világban, befolyásolni a természetfeletti erőket, valamint fenntartani az egyensúlyt és a regenerációt.

(folytatjuk)

⸻

TATTOOLÓGIA – MÁSODIK RÉSZ

Szociológiai és pszichológiai megközelítések

D. Angus Vail szociológus, etnográfus és tetoválásrajongó feltételezése szerint azok, akik nagy bőrfelületeket esztétikailag magas színvonalú tetoválásokkal díszítenek, a művészekkel való interakció révén a tetováló közösség részévé válnak. Amennyiben bizonyos tetoválásokat esztétikailag értékesnek tekintenek, az akadémiai érdeklődés is közelebb kerül a tetoválás világához.

Kutatások rámutatnak a tetoválás proszociális jellegére is, és kimutatják, hogy a tetoválások hozzájárulhatnak az önértékelés növekedéséhez és a pozitív társas interakciókhoz.

Etnográfiai vizsgálatok igazolják, hogy a tetoválás számos pozitív hatással bír, és serkentheti a társas életet. Ez a paradigmaváltás a tudományos megközelítésben is érzékelhető: a hosszú ideig domináns devianciaelméleti értelmezést egyre inkább felváltja a művészeti (body art) és pozitív szemlélet.

Egy tanulmány, amely a deviáns viselkedés és a tetoválás kapcsolatát vizsgálta, hét mérési dimenzióban sem talált szignifikáns különbséget tetovált és nem tetovált személyek között.

Több kutatás szerint a tetovált személyek magasabb extraverziós értékeket mutatnak. Fredrick és Bradley azt találták, hogy a tetovált résztvevők alacsonyabb depressziós pontszámot értek el, mint a nem tetovált vagy csak piercinget viselő személyek. Forbes a Big Five személyiségdimenziók összehasonlításakor nem talált szignifikáns eltéréseket.

⸻

Identitás, trauma és énhatékonyság

A tetoválás megjelenése a popkultúrában jelentősen átalakította a társadalmi megítélést. Horne és munkatársai szerint a férfiak 60%-a vonzónak találja a tetovált nőket, míg a nők 71%-a tartja vonzónak a tetovált férfiakat. A tetoválás ma egyre inkább az identitás szimbolikus kifejeződésének számít.

Egyes nők esetében, akik szexuális erőszak vagy súlyos trauma után döntöttek a tetoválás mellett, az a bőrön keresztül megvalósuló öngyógyítás egyik formájaként működik. Kutatások szoros kapcsolatot mutatnak ki a testi, lelki vagy szexuális bántalmazás és a későbbi testmódosítás között.

További vizsgálatok szerint a tetoválás után jelentősen csökkent a szorongás és az elégedetlenség. Három héttel a tetoválás elkészülte után az önértékelés, az individualitás és a testelégedettség számottevően növekedett.

A tetoválás új kontrollérzetet és önbizalmat adhat, segíthet bizonytalan életszakaszok átvészelésében azáltal, hogy állandóságérzetet teremt. Kutatások azt is kimutatták, hogy a tetoválás erősíti az önelfogadást és az önértékelést, valamint evészavarokkal küzdőknél védőfaktorként működhet az önsértéssel szemben.

⸻

Nemek, személyiség és módszertani kérdések

Korábbi tanulmányok a nemek közötti egyenlő megoszlást feltételezték, az újabb kutatások azonban a nők magasabb arányát mutatják.

Bár egyre több vizsgálat foglalkozik a tetovált és nem tetovált személyek közötti személyiségkülönbségekkel, ezek gyakran módszertani korlátokkal terheltek. Sok minta egyetemi hallgatókból áll, ami csökkenti az eredmények általánosíthatóságát. Emellett gyakran homogén csoportként kezelik az enyhén és erősen tetovált személyeket, ami fontos különbségeket fed el.

A nyugati társadalmakban tapasztalható vallásgyakorlás csökkenése hozzájárulhatott a tetoválás elterjedéséhez. Ennek ellenére a tetoválás megőrzi spirituális jellegét, és továbbra is szorosan kapcsolódik vallási jelentésekhez.

⸻

Empirikus vizsgálat

Kutatásunk célja a személyiségdimenziók, az énhatékonyság és a tetoválás közötti összefüggések feltárása volt. Az adatokat online kérdőívek segítségével gyűjtöttük 324 magyar nyelvű, Magyarországon élő résztvevőtől.

A résztvevők többsége nő volt (72,2%), városban élt (45,4%), és középfokú végzettséggel rendelkezett (54,3%). A mintát három foglalkozási csoportba soroltuk: tetoválóművészek, fizikai munkát végzők és szellemi munkát végzők. Összesen 45 tetoválóművész vett részt a vizsgálatban.

Az átlagéletkor 32,15 év volt.

⸻

Eredmények

A résztvevőket a tetoválások száma alapján csoportosítottuk. Nem találtunk szignifikáns összefüggést az extraverzió és a tetoválások száma között. Ugyanakkor gyenge pozitív kapcsolat mutatkozott a tetoválások száma és az énhatékonyság között.

A tíznél több tetoválással rendelkező személyek szignifikánsan magasabb énhatékonysági értékeket mutattak, mint azok, akik csupán két–négy tetoválással rendelkeztek. A tetovált személyek emellett nyitottabbak voltak az új tapasztalatokra, mint a nem tetováltak.

A korábbi feltételezésekkel ellentétben a tetovált személyek magasabb lelkiismeretességet mutattak, ami összefügghet a tetoválás szakmai követelményeivel: precizitás, fegyelem és megfontoltság.

Egy további eredmény szerint a nagyobb városokban élők több tetoválással rendelkeznek, ami a magasabb társadalmi elfogadottságra és jobb hozzáférhetőségre utal.